Szép Macicsalád

írta Secima, 2008. január 28., hétfő 11:27 főoldalra ajánló

1. Imádom a Macicsalád blogját, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy ők mit olvastak tavaly.

Ezt Merrasnál olvastam. Ti tudnátok egy ilyenre nemet mondani? Én még akkor sem, ha már egyszer egy ilyen játékban 9 kedvenc könyvemet felsoroltam. Most ugyan a 2007-ben olvasottakról kellene írni, de mivel be vagyok sózva, mert most rendeltem 4 új könyvet, inkább azokról írnék. (Most néztem, hogy a 2007-es olvasmányélményeimet nem is írtam meg a blogon, egy éve írtam utoljára arról, hogy mit olvastam. Egyszer talán bepótolom.)

Korábban említettem, hogy elmentem kineziológushoz. Ez azóta már többször ismétlődött. Szeretek odamenni. Nagyon érdekes dolgok történnek ott. A beszélgetést is szeretem, az utána következő oldást is és ha van egy kis reiki a végén azt is. Közben mindenféle dolgokat tanulok és az itthoni feladatok is hasznosak. Említettem, hogy van egy kis füzetecském, ahova minden nap beírok valami pozitív dolgot, ami velem történt. Nagyon jó volt, az a feladat is amikor 5 olyan dolgot kellett leírnom, amire büszke vagyok. Ez még nagyon a kezdetén volt, és akkor azt hittem, hogy én nem tudok  5 ilyen dolgot leírni, aztán mégis sikerült. Most már többet is sikerül.

Szóval, mivel szeretek olvasni, ezért tanácsot kértem, hogy milyen könyveket olvassak. Két könyvet ajánlott Deepak Chopra-tól: "A szeretet rádtalál" és a "Mesteri útmutatás tanítványoknak". Az előző egy könnyű kis regény a szeretetről, amire mindenkinek szüksége van. A második szintén egy könnyen olvasható olvasmány, amelyben a következő kérdésekről olvashatunk: Van-e lélek? Hogyan válhatnak valóra kívánságaink és vágyaink? Mi az univerzumban működő legfőbb erő? Megváltoztathatjuk-e a világot? A könyv jól tagolt, elolvasása után jól lehet elmélkedni a fenti témákról.

Ahhoz képest, hogy nem olvasott könyvekről szerettem volna írni, most már írtam kettő olyat, amit olvastam. Akkor most jöjjenek a nem olvasottak. Legközelebb ismét tanácsot kértem, hogy mit olvassak. Most Angyalos könyveket ajánlott a kineziológusom Doreen Virtue-től. Hazajöttem és elkezdtem nézegetni az Angyalos könyveket az interneten. Találtam sokat, de közben elkalandoztam, mint az általában lenni szokott, ha keresek valamit az interneten. Rátaláltam A Titokra.

"Ha megismered a Titkot, megtudod, hogyan érhetsz el és tehetsz magadévá bármit, amit csak szeretnél. Igaz valód tárul fel előtted. Rájössz, hogy micsoda nagyszerű dolgok várnak rád az életben." - a könyv bevezetőjéből (Rhonda Byrne)

Izgalmasnak tűnt, ezért mindjárt felvettem a listámra. A könyv magyar oldalán sok érdekes dolgot olvastam, láttam. Innen aztán továbbjutottam a Vonzás Törvényéhez. Majd pedig a következő könyvhöz Michael J. Losier: Így működtesd a vonzás törvényét! Ebben mindennapi tanácsok vannak. Közben kiderült, hogy unokahúgom is érdeklődik a téma iránt. Az ő tanácsára a következő könyv Esther és Jerry Hicks: Kérd, és megadatik! Tanuld meg valóra váltani vágyaidat!

Így most meg is volt az 5 könyv. Ja, hogy azt írtam négy könyvet rendeltem, igen a 4. könyv, ami a listában így már a 6. lesz Doreen Virtue: Angyali üzenetek. Csak, hogy legyen egy Angyalos könyv is. Egyébként 11 könyvet néztem ki, ez már előszelektált mennyiség. Ebből lett aztán ez a négy könyv. És vannak még a terveim között további könyvek, de azokat máshonnan kell majd beszereznem. Így is bajban leszek, hogy a négy könyv közül melyiket kezdjem el olvasni.

Még jó, hogy ránéztem Merras blogjára, mert különben elfejeltettem volna továbbadni. Akkor jöjjenek azok akikre kíváncsi vagyok, hogy mit olvastak 2007-ben.

Gavial a korábbi könyves felkérésnél még nem blogolt, ezért most őt feltétlenül szeretném felkérni.

Ha jól látom a Macicsapat sem válaszolt még ilyen jellegű kérdésre.

Aztán szeretném még megtudni, hogy mit olvasott Pazzo a nagy babavárás közben.

Jó lenne tudni, hogy mit olvas Wildgica könyvtáron innen és túl.

Fehérholló új blogjában erről is szeretnék olvasni.

Ezen az ötön kívül bárki válaszolhat, ha kedvet érez hozzá. Mona, baba_, kisvirág. Nem sorolom tovább.

9 hozzászólás Kategóriák: kultúra Címkék: kineziologia, konyv

Eddig 9 hozzászólás érkezett RSS

Szólj hozzá!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.

Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

sablon anyu(ha)