Szép Macicsalád

írta Secima, 2008. július 21., hétfő 2:04 főoldalra ajánló

Megint egy Tv Paprikán látott receptet jön.

Most a Sami, a szír című műsorban találtam egy jó receptet. Ez volt az első műsor amit láttam tőle. Igaz, nem mindent értek, amit mond, de nekem nagyon tetszik a stílusa. Ez a recept pedig egyből megfogott. Minden hozzávalót sikerült beszerezni, a koriander kivételével. Helyette majorannát és bazsalikomot tettünk bele. Illetve zöldbab helyett zellert. Sami is azt mondta a műsorban, hogy náluk minden városban másként csinálják, és kinek mije van, azt teszi bele. Persze mi csak két személyre való adagot főztünk. Nagyon tetszett az a megoldás, hogy a zöldségeket külön nem fűszerezte, csak a húst. Aztán a végén az egészet leöntötte fűszeres vízzel. Fogott egy pohár vizet, abba beletette a fűszereket, összekeverte és ráöntötte a kajára, így mindenhová jutott fűszeres víz.

Mi előmelegített sütőbe tettük. 55 perc után, mivel nem bírtunk már tovább várni, megnéztük és úgy döntöttünk kell még neki 15 perc. Ismét megnéztük és úgy találtuk túl sok lé van rajta, amit aztán le is öntöttünk róla. A kaját visszatettük még 10 percre, a zöldséges lét pedig kihűtöttük és eltettük máskorra, finom zöldséglevest lehet belőle főzni.

A felszeletelt zöldségek közül is marad, amit nem tettünk be az edénybe. A padlizsánokat és a cukkiniket külön kiraktam egy tálra, sóztam, borsoztam és beraktam a sütő aljára. Sajnos otthagytuk, és mire visszamentünk már egy részük megégett, így ehetetlen lett. A vastagabb cukkinik viszont nagyon finom voltak, nekem még a padlizsán is ízlett, így megégve, és kiszáradva is. Érdemes lesz egyszer csak egy sült zöldségből készült tálat is készíteni. Persze odafigyelve rá, hogy ne égjen meg.

Lahmabszinia - rakott zöldséges hús

Hozzávalók 4 személyre:

30-40 dkg darált marhacomb

2 db cukkíni

1 db paprika

fokhagyma

1 db patisszon

1 db padlizsán

1 fej vöröshagyma

4-5 szem burgonya

4 db paradicsom

répa

zöldbab

fekete bors, koriander, piros paprika, só

Mindent apróra felszeletelünk, a húst ízlés szerint fűszerezzük, majd a zöldségeket összekeverjük, és a darált hússal rétegezve egy tepsibe tesszük. Legfelülre karikára vágott paradicsomot és répát tesszük, hogy jól megsüljön. Kevés olívaolajat és 2 – 3 dl fűszeres vizet öntünk rá. Fóliával lefedjük és egy órán át sütjük.

 

Készítettünk mellé még egy tejfölös öntetet is. 

A tejfölt vízzel és egy citrom levével hígítjuk, majd fokhagymát reszelünk hozzá és kevés sóval meghintjük. (Lehet bele néhány levél fejes salátát aprítani és jól összekeverni. Ezt mi most kihagytuk.) Végül olívaolajjal díszítjük. Mentával lehetett volna még fűszerezni, de nem kaptunk, ezért az is kimaradt. Nagyon finom és illik a rakott zöldséges húshoz.

Saminak saját weboldala is van, ahol további szír receptek találhatók.

Ez pedig itt Ciklonka, amint Lahmabsziniát eszik.

Ciklonka lahmabsziniat eszik

14 hozzászólás Kategóriák: recept Címkék: padlizsán

Eddig 14 hozzászólás érkezett RSS

  •   1.  macicsapat  2008. 07. 21. 5:50

    Ciklonka, de ügyesen eszel késsel-villával! Jártál óvodába vagy Ancika tanított meg? Sehol egy kis mézes csupor melletted? De azért biztos finom, ugye!?

  •   2.  Szép Macicsalád  2008. 07. 21. 8:22

    Macicsapat, a mézet már előtte megettem és ha jól látom fordítva fogom az evőeszközt, de lehet, hogy balmancsos vagyok. :)

  •   3.  macicsapat  2008. 07. 21. 10:09

    A jegesmedvék, márpedig Te nem vagy barna, balmancsosak, és a balmancsosak közül többen "fordítva" fogják a kés-villát, tehát úgy, ahogy nekik a jobb (vagyis jobb balmancsosan). :)) Azt meg nem írtátok, hogy előtte mézet kell enni, bár a medvéknek ezt nem kell külön kihangsúlyozni.

  •   4.  baba_  2008. 07. 21. 14:54

    Uhh, ez irto jol hangzik! Valahogy majd kiprobaljuk.

  •   5.  macicsapat  2008. 07. 21. 17:18

    Milyen az a paprika fokfagyma?

  •   6.  Szép Macicsalád  2008. 07. 21. 17:54

    Macicsapat, hogy nektek mindig mindent észre kell venni! :))
    Köszönjük, és módosítjuk.

  •   7.  Szép Macicsalád  2008. 07. 21. 17:55

    baba_, ez talán belefér a kényes gyomrokba is. :)

  •   8.  macicsapat  2008. 07. 21. 21:01

    Többet meg se szólalunk!Azt hittük, hogy van ilyen, csak mi nem tudjuk hogy néz ki. Bocs.

  •   9.  Szép Macicsalád  2008. 07. 21. 21:47

    Macicsapat, nehogy már ne szólaljatok meg! Mi alapján fogjuk akkor rendbe tenni a bejegyzéseinket? :))
    És végre valaki rendesen elolvassa amit írunk. :))
    Bocs, többiek, akik szintén elolvassátok, csak nem szóltok.
    Ja, és erre még írjatok valamit, hogy meg legyen a 10. komment ehhez a bejegyzéshez.

  •   10.  macicsapat  2008. 07. 21. 22:37

    Hát épp azt akartuk írni, hogy mi elolvassuk amit írtok, ezt mutatja a "kekeckedésünk". Pedig már elképzeltük a paprika alakú fokhagymát.Tök jól néz ki. Legalábbis a mi képzeletünkben. És hogy kerül ide tök? Hát azon gondolkodjatok Ti!

  •   11.  Szép Macicsalád  2008. 07. 21. 22:50

    Macicsapat, juj, de jó, tiétek a 10.
    A tök az úgy jön ide, hogy tököt is lehet belerakni ebbe a kajába. Azzal is nagyon finom lenne. Egyszer majd ki is próbáljuk.
    Egyébként miért ne lehetne paprika alakú fokhagyma?

  •   12.  macicsapat  2008. 07. 22. 6:49

    Ugye! Szerintünk szép. A gerezdek is paprika formájúak egyenként, olyan szép csúcsos és duci paprika formával, meg az egész fokhagyma is olyan alakú. Mi ilyennek képzeltük el a mi paprika fokhagymánkat.

  •   13.  baba_  2008. 07. 22. 22:02

    secima: cukkini, patisszon, padlizsán...? Ki van zárva, hogy ebből egy falaltot is a szájukba vegyenek :S

  •   14.  Szép Macicsalád  2008. 07. 22. 22:55

    baba_, bármilyen zöldségből jó. pl: krumpli, paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma, sárgarépa, zöldbab, zöldborsó. Ezeket talán megeszik.

Szólj hozzá!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.

Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

/* */

sablon anyu(ha)