valami kategóriába sorolt bejegyzések

írta Secima, 2012. július 12., csütörtök 21:17 főoldalra ajánló

Már régóta szerettem volna Kreatívhit Zöldfelhő játékára valamit készíteni. Ez az oldal eredetileg CEWE kihívásra készült, ahol idézetet kellett feldolgozni. A végén jöttem rá, hogy amit készítettem megfelel a Kreatívhit játéknak is. Így rátettem Zöldfelhő logót is. Nem éppen vidám témát választottam, de erre is fel kell hívni a figyelmet.

"Ezt herdáljuk. A fákat, a vizeket, az állatokat. Akiktől mindig csak kapunk. S akiket végsőkig kizsigerelünk." (Schäffer Erzsébet)

írta Secima, 2011. november 11., péntek 20:00 főoldalra ajánló

Aki RSS-ben olvassa a blogot, annak lehetősége volt most megint elolvasni az augusztus óta írt bejegyzéseket. Egy kis malőr történt a freeblogon és újra kellett installálni a posztokat. A kommentek sajnos elvesztek. Illetve nekem RSS-ben megvannak, de azokat azt hiszem nem fogom ide visszatenni. Bár még ki tudja.

Van ám új bejegyzés is, amit sajnos az üzemzavar miatt nem tudtam feltölteni. Mindjárt jön az is.

 

3 hozzászólás Kategóriák: valami

írta Secima, 2010. június 23., szerda 20:42 főoldalra ajánló

Ez a fotó egy négy évvel ezelőtti körlevélből került elő. Nem bírok neki ellenállni, így itt is megmutatom. A hozzátartozó szöveggel együtt még jobb.

"Mert mennek, mint az állat, aztán ha az első hirtelen fékez, akkor meg belerohannak ..."

csigák

11 hozzászólás Kategóriák: valami, állati Címkék: humor

írta Secima, 2010. április 2., péntek 18:34 főoldalra ajánló

Puffiindian blog candy-jén én lettem a nyertes. Annyira örülök, mert egy csomó minden gyönyörűség van a nyeremények között. Alig várom már, hogy megkapjam és alkothassak velük.

Pertine-től pedig egy díjat kaptam. Méghozzá Az életem része díjat. Pontosan nem tudom, hogy ez mit takar, de Maci van rajta, így egyértelmű, hogy nekünk kell legyen egy ilyen díjunk. :)))

Életem része

Megnéztem a szöveg fordítását.

Gracias por formar parte de mi mundo. - Köszönöm, hogy része a világomnak. (Google segítséggel.) Kovaxka, kérlek pontosíts! A "formar"-ral nem tudtam mit kezdeni.

Ezek szerint, akiknek továbbadom, azoknak megköszönöm, hogy olvassák a blogomat, kommentelnek és részt vesznek a blog és a Szép Macicsalád életében.

Úgy gondolom, hogy sokkal több olvasója van a blognak, mint ahányan kommentelnek. Én is sok blogot olvasok ahová még soha nem kommenteltem és talán nem is fogok. Mikor elkezdtem blogolni sokáig itt sem volt hozzászólási lehetőség, aztán később lett, de valahogy nem alakult ki olyan beszélgetős közösség. Nem is várom el, hogy mindig mindenhez legyen hozzászólás, bár azért jólesik, ezt be kell vallanom.

Visszatérve a díjhoz. Megpróbáltam felsorolni azokat a blogokat, amiket mindennap olvasok, de olyan hosszú lett a lista, hogy nem folytattam. Ráadásul nem akartam megsérteni senkit, aki esetleg kimaradt volna belőle. Így lista most nem lesz és nem is emelek ki senkit.

Akikhez ha nem is mindig, de kommentelek, azok mindenképpen megérdemlik a díjat. Hogy kik ők, ezt akkor fogod megtudni, ha te is olvasod őket.

Tehát fogadja szeretettel "Az életem része díjat" mindaz, aki találkozik a kommentjeimmel a blogjában!

Ezt a díjat én most kimondottan a blogokra vonatkoztattam, hiszen a blogon kívül is van élet, és ott is van egy csomó minden, vagy mindenki, aki része az életemnek, életünknek.

20 hozzászólás Kategóriák: valami Címkék: dij

írta Secima, 2010. január 9., szombat 20:47 főoldalra ajánló

Már a névnapi virágcsokromnál felmerült bennem, hogy a rózsák elvirágzása után a csokorral kezdeni kellene valamit. Akkor nem valósítottam meg az elképzelésemet. Most viszont az évfordulós csokornál kipróbáltam. Ezekbe a csokrokba általában szoktak tenni valami tartós díszt, amit én mindig szépen elrakok. Most a gerbera elvirágzása után úgy gondoltam, hogy helyükbe ilyen díszeket teszek. Így került bele gömb, szív, egy másik csokorból egy szegfű, sőt még Maci is.

Közben eszembe jutott, hogy Izzie és Timcsoca kihívására is készíthetnék valamit. Ott az volt a feladat, hogy a Valentin naphoz kapcsolódón legyen rajta szív és még valami kockás. A szív adott volt, viszont semmi kockásat nem találtam. Így jött az ötlet, hogy én csináljak egy kockás levelet és arra rá egy virágot, aminek a közepébe egy szívecskét tettem. Itt a kockás levéllel volt igazából dolgom, megtervezni, megszerkeszteni, kiszínezni. Ez a virágocska is felhasználható lesz majd egy másik csokornál is, ha legközelebb átalakítani lesz kedvem vagy valahol máshol.

Hogy a két csokrot megörökítsem közös scrapbook oldalt készítettem belőlük, melyet itt láthattok.

Felhasználva: Credits: Kmd - vintage floral; Timounette - Template 37.

2 hozzászólás Kategóriák: valami Címkék: scrapbook, virag, viragcsokor

írta Szép Macicsalád, 2010. január 8., péntek 23:20 főoldalra ajánló

Az milyen mikor az ember lánya a próbafülkében veszi észre, hogy egyik lábán zöld a másikon fekete zokni van?

 

Az ember fia kérdezi az ember lányát: Milyet mosol? Hideget vagy meleget?

2 hozzászólás Kategóriák: valami

írta Szép Macicsalád, 2009. július 15., szerda 19:37 főoldalra ajánló

A Scrapbook napokon Franci kihívására Ancika Pammukkale-ről készült oldalt alkotott. Ajándék is volt, ami a mai napon meg is érkezett. Nézzétek milyen gyönyörűségeket kaptunk. Köszönjük Franci.

5 hozzászólás Kategóriák: valami

írta Szép Macicsalád, 2009. július 13., hétfő 21:32 főoldalra ajánló

Mi mindig sokat mosolygunk és reméljük, hogy másokat is sikerül megmosolyogtatni. Talán ezért is kaphattunk ma egy Mosolydíjat ányitól. Ányi köszönjük szépen, hogy ránk gondoltál. Nagyon örülünk neki. Bár az igazat megvallva nem is mi kaptuk, hanem Ancika, illetve Secima. Talán nem baj, hogy kisajátítottuk magunknak. De akár vehetjük úgy is, hogy Ancika rögtön átadta nekünk a díjat. Három helyre lehet továbbadni. Ezzel egy kicsit bajban leszünk, mert ennel több helyet is tudnánk mondani. Íme a díj:

A szabályok:

  1. Tedd ki a díjat a blogodra!
  2. Linkeld ki azt, akitől kaptad!
  3. Nevezz meg legalább 3 blogot!
  4. Hagyj üzenetet a díjazottaknak a díjukról!

Az én választottjaim:

Murray

 

Macicsapat

Kovaxka

 

A többi barátunktól elnézést kérünk. Szeretettel gondolunk rájuk is és nagyon szívesen járunk hozzájuk olvasgatni.

4 hozzászólás Kategóriák: valami

írta Szép Macicsalád, 2009. április 8., szerda 9:42 főoldalra ajánló

Közkívánatra.

4 hozzászólás Kategóriák: valami Címkék: video, YouTube

írta Secima, 2009. január 24., szombat 23:35 főoldalra ajánló

Tyche volt olyan kedves és megajándékozott egy újabb díjjal. Körbenéztem a blogszférában, hogy mi is ez a díj. Van aki barátságszalagnak nevezi, van aki az öleléshez kapcsolja. A díj maga külföldről jött. Nem vagyok benne egészen biztos, de mintha portugálul lenne a felirat. A felgöngyölítés kapcsán Brazíliában mindenesetre találkoztam a díjjal. A proximidade, proximity közellétet, közelséget jelöl.

A díjhoz tartozó szöveg hevenyészett fordításban a következő:

" Ha blogolsz,  hiszel  a "proximitásban " -

a térben, időben és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte.

Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat

találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket.

Reméljük,

hogy mire kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog

születni. Add tovább 8 újabb blogolónak és mutasd meg ezt a szöveget is.

Most nem fogom továbblinkelni ezt a díjat. A Szép Macicsalád barátai nemrég megkapták a 2008-ra vonatkozó Barátság díjukat. Vegyétek még hozzá ezt is és ezzel talán kitart 2009-re is a barátságunk, illetve tovább is. Természetesen több barátunk is van, akik legutóbb nem fértek bele az ötbe. Talán jönnek még új barátok is, amire már példa is van.

Baráti ölelést küldök minden régi és új barátnak a magam és a Szép Macikák nevében is. 

4 hozzászólás Kategóriák: valami

Régebbiek | Végére »

sablon anyu(ha)