
Ma két cd-t is vettünk. Az egyik Feke Pali cd-je a Társulatban előadott legszebb dalaiból.
1.Nyitány
Mivel mi mindig felvételről néztük, ezért elcsodálkoztunk, hogy ez volt a Társulat zenéje? A vége azért már ismerős volt. (Mindig kicsit később kezdtük nézni, hogy a reklámblokkot átugorhassuk, a végére persze utolértük az adást.)
2.Feke Pál: Európa
Nem akarom Varga Miklós elsőbbségét elvenni, de Pali itt szerintem még nála is jobb volt. És a végén milyen jó volt az a kép, mikor Tóth Attila a feje felé emelte Kisfaludi Karolát. Nagyon szép összkép volt.
Az Európát egyszer már idelinkeltem, de akkor jöjjön ismét.
3.Feke Pál: Szerelem első vérig
Dícsérhetném megint Palit, de itt írnék pár szót a táncosokról. Igaz, hogy ezen a felvételen éppen nem táncolnak, de talán pont azért, hogy nem csak virtuóz tánctudásukat, hanem színészi képességeiket is be kellett mutatniuk. Most Olter Wandát emelném ki (a fehérruhás lány), akit már a Megatáncból ismerünk, amit majdnem meg is nyert.
4.Feke Pál-Wunderlich József: Elisabeth - Ma nagyot nőtt az árnyék
A Halál és Rudolf kettőse. Pali és Wunderlich Józsi. Láttuk a színházban is. Bár ott ugye nem velük. Szuper volt. Itt is ott is.
5.Feke Pál-Fejes Szandra: Diótörő és Egérkirály - Minden sajtok ura
Jaj, hát itt nagyon aranyosak voltak. Szandra hangja isteni. Nem beszélve Paliról. Nagyon jó ez a kis gospel. Igen felvidító.
6.Feke Pál: A Három testőr - Richelieu Mindörökké
Ez is azok közé a dalok közé tartozik, amin kiráz a hideg. És ez az a darab, amit nem tudtunk megnézni. A szünetben el kellett jönnünk. Ha érdekel miért, akkor itt elolvashatod.
7.Feke Pál-Töreki Andrea: Anna Karenina - Miért
Ez egy nagyon szép szerelmes duett a világirodalom egyik remekéből, Kocsák Tibor zenéjével. Nem véletlen, hogy ilyen jó lett.
8.Feke Pál-Molnár Ágnes - Simon Boglárka: Rocky Horror Show - Időugrató
Így hallgatni nagyon jó, de nézni borzasztó volt. Egyébként a dalhoz illett ez az ugráló kép, de nekünk kevésbé jött be. Persze Pali itt megint új arcát mutathatta be, két ilyen gyönyörű lány mellett.
9.Feke Pál: Jézus Krisztus Szupersztár - Gethsemane
Ez is olyan borzongós dal. Úgy emlékeztem, hogy már beraktam ide a blogba, de most nem találom. Hát, akkor most jöjjön ismét. Lehet borzongani. Ja, és én sírni is szoktam rajta. És bár nem von le semmit Pali érdemeiből, de amíg nála csak 3 és fél perc múlva kezdek el sírni, addig a Szomor Gyuri előadásánál már az első másodpercben folytak a könnyeim.
10.Feke Pál-Herczeg Flóra: Árpád vére - Utunk véget ér
Ez is egy szép nóta. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Flóra milyen Réka volt. Jó, hogy augusztus 20-án bemutatják az m1-en.
11.Feke Pál-Vadkerti Imre: Atilla - Isten kardja – Atilla-Aéciusz duett
A két István jelölt. Én Jimmy-t tartottam az egyik esélyesnek István szerepére, és mikor megkapta Koppány szerepét, akkor egy kicsit megnyugodtam, mert így nagyobb lett Pali esélye a győzelemre. Igaz, hogy maradtak még bőven ellenfelek, akik szintén nagyon jók lettek volna erre a szerepre. Mint tudjuk Feke Pál lett István, a király, legalábbis a jubileumi díszelőadáson.
Végigkövettük A társulat produkciót. Nagyon sokaknak drukkoltunk. Tegnap végre eldőlt, hogy ki játszhatja Istvánt, a királyt a 25 éves jubileumi díszelőadáson, június 18-án és a nagy sikerre való tekintettel 19-én. Mint kiderült a darabban nem csak a 8 főszereplő helyet nyert énekes, hanem a társulat összes szereplője játszani fog, ha a díszelőadáson nem is, de mivel a turnéra induló darab kettős szereposztású lesz, ezért előbb-utóbb mindenkire sor kerül.
István szerepére mi Feke Pált szerettük volna. Ez persze nem azt jelenti, hogy a másik három jelölt nem lett volna jó István, de mivel mi Feke Pál rajongók vagyunk, ezért nekünk egyértelmű volt, hogy őt támogatjuk. Még sms-t is küldtünk. A közönség és a zsűri is úgy gondolta, hogy a Szikora János által rendezésre kerülő darabban ő játszhatja Istvánt. Gratulálunk Pali!
A szereposztás a következő lesz:
István: Feke Pál
Koppány: Vadkerti Imre
Sarolt: Éder Enikő
Gizella: Simon Boglárka
Réka: Herczeg Flóra
Torda: Tóth Attila
Táltosasszony: Fejes Szandra
Laborc: Varga Lajos
és a A társulat többi tagja, valamint Szörényi Levente és Bródy János.
Mindenkinek gratulálunk!
Sajnos a díszelőadást nem fogjuk látni, mert már nem kaphatók jegyek és valahogy erre most nem figyeltünk eléggé. Talán egyszer azért valamelyik előadásra eljutunk.
Két videót csatolnék most ide. Az egyik a párbaj: Koroknai Árpád & Feke Pál - Nincs más út, csak Isten útja.
A másik pedig az Európa, ami Pali egyik versenydala volt.
Itt pedig a YouTube-on található Feke Pál videók találhatók.
Nemrég írtunk a Musical Plusz 13-ról, amelyiken Pali sajnos nem vett részt, viszont abban a szerencsében részesültünk, hogy ott, a Művelődési Központban megvehettük Pali első szólólemezét "Hölgyeim & Uraim" címmel, ami egy magánkiadású cd. Most, hogy, mint a többi győztes kapott egy lemez előszerződés, remélem, hamarosan megjelenik az új cd-je is.
A mai programunk a Musical Plusz 11. volt a Pataky Művelődési Központban. Ez már a 11. ilyen szervezés volt, nekünk az első. Nagyon jó fellépő gárda alakult ki. Mikor a jegyet megvettük, akkor még csak Egyházi Géza neve volt biztos. Őt a Vámpírok bálja musical főszereplőjeként ismertük meg. Akkor annyira meglepő és meghatározó volt a szereplése, hogy nekünk elég volt ahhoz, hogy jegyet váltsunk. Közben kialakult a névsor.
Egyházi Géza
Serbán Attila
Stróbel Dóra
Molnár Andi
Feke Pál
Zentai András
Miller Zoltán
Bálint Ádám
Számunkra Stróbel Dóra, Molnár Andi és Zentai András ismeretlen volt, de tehetségüket sikerült megmutatni az előadás alatt. Nagyon jó volt Dóra és Andi kettőse a Rómeó és Júliából. Dóra és Egyházi Géza duettje a Vámpírok báljából, de sorolhatnám a többi számot is amit ők adtak elő. Zentai András, akit eddig nem ismertünk felvette a versenyt a többiekkel. Bár itt versenyről szó sem volt. Közvetlenek voltak amikor nem énekeltek és annyira tökéletesek amikor énekelek. Feke Pál vezette a műsort, humorával megalapozva a jó hangulatot. Serbán Attila meglepetéssel szolgált, elénekelt a Turandotból egy áriát. Azt ugyan nem tudom ide felrakni, de megtaláltam a You Tube-n Pavarotti előadásában, ráadásul egy 1991-es budapesti felvétel. Ezt az ő emlékére is választottam.
Más meglepetések is voltak. Miller Zoltán az Emberek együttestől is hozott dalokat. Bálint Ádám bizonyította, hogy a Megasztárból kiváló musical színésszé nőtte ki magát. Azóta megkapta a színész diplomáját is. Elmondta, hogy Kaszás Attila hatására kezdett el színészkedni. Elénekelte a Fény év távolságot a Padlásból. Ezt sem tudom iderakni, de Attila előadásában egyszer már beraktam ide a blogba is, ott hallgassátok meg.
A lényeg, hogy széttapsoltuk a kezünket. A végén állva tapsoltunk, én még előre is mentem, persze a Párom jött utánam és onnan ünnepeltük a sztárokat. Legközelebb is megyünk.
Ja igen, 5. sor, bal oldal 1-2-es szék. Sajnos a színészek bal oldalról jöttek be, így, ha már ekkor elkezdtek énekelni, akkor azt nem láttuk, csak hallottuk. Jobb lett volna középen ülni. Az előadás 15 órától 18.30-ig tartott egy szünettel. Szép hosszú volt.
Ilyen profi előadást még nem láttunk. Kár, hogy holnap már vége, így hiába ajánlgatom, holnapra már jegyet sem lehet kapni. A darabnak saját web oldala is van. http://www.vampirokbalja.hu/
A Magyar Színház épületét kívülről-belülről átalakították a darab kedvéért.
Magyar Színház, PS Produkció: Vámpírok báljaSzövegkönyv: Michael Kunze
Fordító: Miklós Tibor
Zene: Jim Steinman
Koreográfus: Dennis Callahan
Díszlet: Kentaur
Jelmez: Kentaur
Zenei vezető: Gabor Rivo
Fénytervező: Chris Ellis
Producer: dr. Simon Edit
Művészeti vezető: Póka BalázsRendező: Roman Polanski , Cornelius BaltusSzereposztás (2007.09.01, szombat, 15:00)
Krolock: Egyházi Géza Chagal: Bot Gábor Sarah: Nádorfi Krisztina Magda: Kecskés Tímea Alfréd: Héger Tibor Rebecca: Urbanovits Krisztina Professzor: Sándor Dávid Koukol: Farkas Gábor Attila Herbert: Pirgel Dávid Nightmare I: Szentirmai Zsolt Nightmare II: Hetei Bakó Szabolcs Táncszólók: Fekete vámpír: Tihanyi Ákos Nightmare: Taródi Szilvia Fehér vámpír: Baranya Dávid Rote Stiefel: Rákász Dániel
Egyházi Géza neve végképp nem mondott semmit. Nagy Sándor vagy Feke Pál játszhatta volna még a gróf szerepét, őket legalább ismertük volna. Így utólag viszont örülök, hogy Egyházi Gézával láttuk a darabot. Két éve még a vendéglátó iparban dolgozott és most elvitt egy ilyen komoly és profi előadást. Le a kalappal előtte. Nem szeretnék részleteket írni, érdemes ellátogatni a musical honlapjára.
Bal oldal, 7. sor 10-11. székeken ültünk. Nem volt túl kényelmes, elég szűk volt a hely, mivel az előadás magával ragadó volt, ezért ez olyan nagy gondot nem okozott. Még az sem, hogy előttem egy magas ember ült, aki néha kitakarta a színpadot. Egyébként jól lehetett látni.
Ezen a videon pedig Bonnie Tyler - Total Eclipse of the heart live (1984.) című dala hallható. Ez a szám végigvonult a Vámpírok Bálján is.
1 hozzászólás Kategóriák: kultúra Címkék: Feke Pal, musical, szinhaz
sablon anyu(ha)