
Nem csak szurikáták, hanem rókamanguszták is vannak a Budapesti Állatkerben és a két faj közötti különbséget most már élőben is meg lehet nézni. Korábban már írtuk, hogy 7 új szurikáta érkezett az állatkertbe, valamint 2 rókamanguszta is. Mindkét faj az új Szavanna kifutón kapott helyett. Jelenleg a szurikáták régi helye üresen áll. Sajnos a rókamangusztáról nem sikerült jó képet készíteni, de azért róla is kerül ide egy fotó. A szurikátáknál a környezetet is érdemes megfigyelni.
Rókamanguszta

Szurikáták



1 hozzászólás Kategóriák: állati Címkék: meerkat, rokamanguszta, szurikata, szurikáta, zoo
Megjött a Mikulás! Reméljük, hogy minden kedves Barátunknál járt.
Emlékeztek még, hogy nemrég egy meglepit említettünk. Akkor Mörri és a Mamija küldött nekünk egy nagy csomag képet.
Ezt a nagy csomag képet most Ancika segítségével beépítettük egy videóba. Ez a video lett a mi ajándékunk Mikulásra Mörriéknek. A kapott képeken Rókamanguszták voltak. A képek Svájcban, Gossauban az állatkertben készültek. Ehhez mi hozzáraktuk a mi szurikátás képeinket, amik a Budapesti Állatkertben készültek. Ezzel is segíteni szeretnénk azoknak, akik még nem tudják megkülönböztetni a két állatkát egymástól.
Mörri megkért, hogy rakjuk fel a videót ide, a Macicsalád oldalára. Ennek örömmel eleget teszünk, mert így legalább meg tudjuk mutatni nektek is.
Rókamanguszta
Mongúzfélék családja
Cynictis penicillata
Nevei különböző nyelveken:
Fuchsmanguste
Yellow Mongoose
Sárga mongúz
Rókamanguszta
Szurikáta
Mongúzfélék családja
Suricata suricatta
Nevei különböző nyelveken:
Meerkat
Erdmännchen
Suricate
Szurikáta
Végre elkészült a tegnapi állatkerti video. Sajnos a zenével volt egy kis gondom. Nem igazán tudtam, hogy kell csinálni. Háttérzaj és zene is volt egyidőben. Mára viszont sikerült megoldanom. Nem biztos, hogy a legjobb zenét választottam, de az egy külön tudomány.
Most egy válogatást készítettem. Lepkével kezdtem, mivel végre sikerült eljutnunk a Lepkekertbe. Szép időnk volt, ezért meg lehetett őket látogatni. Gyönyörűek voltak. A pálmaházban láttam ezt a kis repülőkutyát. Teljesen levett a lábamról. A szurikáták nem maradhattak ki és Layla sem. Eddig, ha meglátott elvonult. Most szerencsére jókedvében találtam és sikerült videóznom is. Szerintem nagyon édes kis jószág. A kispandákat is sikerült lencsevégre kapni. Korábban volt olyan alkalom, amikor nem is jöttek elő, most viszont megcsodálhattuk a szépségeket. Aztán jöttek a nagy marák és a vízidisznók. Nem voltak valami mozgékonyak, de legalább lehetett őket filmezni. Szóval röviden ők láthatók a videón. Igyekszem még képeket is felrakni és mesélni.
A Videán találtam egy Hortenzia emlékére készült videót. Nagyon szép gesztusnak találom ezért úgy gondoltam ide is belinkelem.
5 hozzászólás Kategóriák: állati Címkék: meerkat, rokamanguszta, szurikata, szurikáta, VIDEA, video

A Kalahári-sivatag elveszítette kedvenc rózsáját. Hortenzia 4 évig vezette a Bajusz családot. Megismerhettük életének kellemes és kevésbé kellemes időszakait. Kemény és okos vezér volt. Az élet megy tovább a Kalahári sivatagban is.
A Szép Macicsalád plüss szurikátája Hortenzia és Günther, az örökbefogadott szurikáta mindig emlékeztetni fog bennünket a Szurikáták udvarházára, a szurikáta családokra és arra, hogy szeressük a szurikátákat és a többi állatot.
3 hozzászólás Kategóriák: állati Címkék: meerkat, rokamanguszta, szurikata, szurikáta
Elkészült az Állatkertben (fényképezőgéppel) készített videókból a mozi. Életem első mozija.
Sajnos a YouTube-on rosszabb lett a minősége, de azért fogadjátok szeretettel.
Szurikáták a Budapesti Állatkertben.
Feltöltöttem a videót a freevlogra is. Talán egy picit jobb a minősége, mint a Youtube-nak. Még próbálkozom, hátha találok olyan szolgáltatót, akinél nem romlik le ennyire a minőség.
Ez pedig a VIDEA
5 hozzászólás Kategóriák: állati Címkék: meerkat, rokamanguszta, szurikata, szurikáta, VIDEA, video, YouTube, zoo
Utólagos kiegészítés: Ma, hétfőn megnéztük az első részt és az Animal Planeten is Szurikáták udvarháza címen fut a sorozat. A macik szerint biztos én intéztem el. Ezt ugyan kétlem, de azért igyekeztem itt a blogban helyretenni a tévedést.
Holnap, hétfőn kezdődik a 3. évad az Animal Planeten. Sajnos a címe Rókamanguszták udvarháza (a műsorújság szerint). Szerencsére a tv2 a jól fordított változatot vetíti Szurikáták udvarháza címmel. Ezt ugye szombat délelőttönként adják, legközelebb szeptember 15-én 10.15-kor lesz az 5. része az első évfolyamnak.
A Meerkat Manor hivatalos oldalát itt találjátok. Meerkat Manor 3. évfolyam.
A blogban szurikáta címkével már sok mindent találhattok. Szurikáta.
A del.ici.us szurikáta gyűjteményemet pedig itt találjátok. Szurikáta del.ici.us
12 hozzászólás Kategóriák: állati Címkék: meerkat, rokamanguszta, szurikata, szurikáta
KisVirág ajánlásával Olaszországból, illetve a Szegedi Vadasparkból. Kattintsatok a képre vannak még állatkák és szurikáta is van még.
Még nincs hozzászólás Címkék: meerkat, rokamanguszta, szurikata, szurikáta, zoo
Újabb fejlemények vannak a szurikáták házatájáról, melyekre egy kedves olvasó, Szandi hívta fel a figyelmet.
A magyar Wikipédián is megjelent a szurikáta és a rókamanguszta, melynek szerzője megemlíti a két faj közötti hasonlóságot és a rossz fordítást is.
Megjelenése, életmódja (rókamanguszta)
Felépítése – különösen koponyaalkata – és életmódja is a szurikátához áll igen közel; attól külsőleg leginkább hosszú, bozontos rókafarka különbözteti meg. Törzse 40, farka további 30 cm hosszú. Egyenletesen világosvörös vagy sárgásbarna alapszíne a fején és végtagjain sötétebb, a hasoldalon világosabb árnyalatra vált. A farok szőrei ezüstszürkével vegyesek, a farok hegye fehér. Szeme fölött és a felső ajkán hosszú, fekete serték nőnek.
A rókamanguszta egerekkel, madarakkal, tojással, mindenféle ízeltlábúval táplálkozik. Kizárólag nappali állat. A szurikátához hasonlóan gyakorta hátsó lábaira ágaskodik, és úgy figyeli, hogy van-e veszély a környéken. A két faj hasonlósága okán rendszeresen össze is tévesztik őket: így pl. az Animal Planet tévécsatorna Meerkat Manor c. sorozatát magyarul szurikáta helyett tévedésből Rókamanguszták udvarháza címmel forgalmazzák.
A Wikin egy csomó kép is van a szurikátákról. Sőt a Wikimedia Commons tartalmaz Suricata suricatta (szurikáta) témájú médiaállományokat.
Jó hír, hogy folytatódik a Meerkat Manor sorozat. Augusztus 10-én kezdődik a 3. évad. Sajnos nagy valószínűséggel a magyar fordítás megint nem lesz helytálló. Még nem tudom, mikor láthatjuk magyarul is, de biztosan élvezni fogjuk, hogy ismét bekukkanthatunk a Bajusz szurikáta család életébe.
2 hozzászólás Kategóriák: állati Címkék: meerkat, rokamanguszta, szurikata, szurikáta
Nevelőszülők találkozója volt az Állatkerben 2007. június 24.
Sajnos valamilyen mi nem kaptunk meghívót erre a találkozóra, de azért elmentünk. Úgy gondoltuk nem baj, hogy nincs meghívónk a programokon így is részt vehettünk a belépővel pedig az állatkertet támogattuk.
Apcika hátizsákjában helyezkedtünk el. Hárman menünk a plüssök közül. Természetesen Hortenzia, mint családunk fő szurikátája, Renike, Layla miatt és én Potika, mint Renike testvére.
11 órakor kezdődött a megnyitó, ahol Pogány Judit színművésznő mesélt arról, hogy ő miért és kiket fogadott örökbe.
Ezután felhívták a figyelmünket a június 26 és július 1 között az Állatkertben tartandó Madagaszkár hétre.
Június 26. és július 1. között Madagaszkár hét a Fővárosi Állat- és Növénykertben!
Rengeteg színes programmal, családi vetélkedőkkel, arcfestéssel, madagaszkári étellel, kézműves foglalkozással és zenével, tánccal várjuk jövő héten a hozzánk látogató piciket és nagyokat! A színes forgataggal egy kevésbé ismert, ám egyedülálló állat – és növényvilágú országra, Madagaszkárra szeretnénk felhívni a figyelmet. Játékokkal, képekkel, zenével, tánccal, inni- és ennivalóval bemutatni sokszínű kultúráját és különleges élővilágát, valamint felhívni a figyelmet a szigetet veszélyeztető problémákra és az ott folyó természetvédelmi munkára. Hiszen Madagaszkár mindannyiunk ékszerdoboza!
Óvjuk meg Madagaszkárt! Arovaiko i Madagasikara!
A Madagaszkár hét programja: Június 26 (kedd) - július 1 (vasárnap) között 10-től 16.00 óráig a következő programokkal várjuk látogatóinkat:
Időponthoz kötött események:
- 11.00 órakor (szerda, csütörtök, péntek), 14.00 órakor (szombat, vasárnap) az African Melody Band zenés, táncos, dobos műsora és felvonulása látható
- 13.00 órakor a gondozók mesélnek: "Maki-tények", helyszín a Kós Majomház katta kifutójánál
- 14.00 órakor a kertészek mesélnek: "Ismerkedés a sziget növényeivel a Madagaszkár-kertben", helyszín a Pálmaház bejárata.
Egész nap:
- Arcfestés, kézműves foglalkozások
- Családi vetélkedők, játékok, ajándékok
- Ügyességi kreszpark kicsiknek
- Madagaszkári fajaink örökbefogadási akciója: a paradicsombéka "párbajra" hívta a tigrist
- Könyvbemutató, fejtörők
- Méltányos kereskedelemből származó afrikai tea- és kávé kóstolás, illat-játékok
- Bolgár László madagaszkári fotóinak kiállítása a Pálmaházban
- Nyertes rajzpályázati alkotások kiállítása a Pálmaházban.
Nagyon tetszik nekünk a paradicsombéka és a tigris párbaja. A tigrisnek van jelenleg a legtöbb nevelőszülője. A paradicsombéka elhatározta, hogy ő legyőzi a tigrist. Ehhez persze az kell, hogy a látogatók örökbefogadják őt. Ebben az akcióban nem kell a magas örökbefogadási díjat kifizetni, hanem csak 300 Ft-ot.
Hajrá paradicsombéka!
Ezt követték a szakvezetések az állatkertben. Mi nagy bajban voltunk, mert nem tudtuk, hogy melyik csoporttal menjünk. Többféle állat érdekelt volna bennünket. Végül is a jegesmacik felé vettük az irányt. Később még odaértünk Layla bemutatásához is.
Részt vettünk Günther szülői értekezletén is. Jó fiú a mi Güntherünk. Ancika érdeklődött utána. Megkérdezte, hogy apa lehet-e még. Azt mondták, hogy a lehetőségnek van jele. Ennek mi nagyon örülünk, ha esetleg szaporodik a család. Persze ott van még Mofli is, mint lehetséges apa. Günther július 5-én 13 éves lesz. Van még egy-két szép éve. Fogságban kb. 15 éves korukig élnek a szurikáták.
Volt tombola is. Apcika a plüss elefántot szerette volna, ha bekerül a Szép Macicsaládba, de sajnos nem így történt.
A Noé Arénában az állatbemutatót nem néztük meg, inkább magunktól járkáltunk még egy kicsit.
Most pedig jöjjenek a sztárfotók.






3 hozzászólás Kategóriák: állati Címkék: meerkat, orrszarvu, rokamanguszta, szurikata, szurikáta, zoo
sablon anyu(ha)